Les Chroniques d’Oria – chemins de guérison

Épisode 1 : La consoude, la fissure et le mot juste

English Translation below

Auf Deutch (hier unter)

Maygar forditas (scroll down please)

Les histoires d’Oria sont nées de la sagesse silencieuse de la nature et elles révèlent souvent un paradoxe : le chemin vers soi est d’une simplicité désarmante tout en étant d’une complexité que l’esprit ou le mental seul ne saurait appréhender.

Aujourd’hui, Oria raconte…

Il est des jours où l’on se sent lourd·e, comme habité·e par une vieille chanson de honte ou de choses peu claires qui tournent en boucle. On se voit alors peut-être comme un·e imposteur, un être fondamentalement « cassé », « mauvais », indigne d’amour, cherchant dans l’oubli ou les fuites éphémères une confirmation de sa propre noirceur.

C’est l’histoire de tant de vies qui, blessées par des poly-traumatismes sociaux, psychiques, émotionnels et intergénérationnels, portent en elles une forme de fragmentation, souvent mis sous le tapis du reste : la conviction d’être illégitimes sur terre, dans une communauté ou au sein d’une ville anonyme, sans voir de lumière au bout du tunnel.

Le Vide et la Fissure que portait Oria

Oria portait en elle, par moments, ce vide similaire, un manque d’estime bien caché et si profond qu’elle n’arrivait pas à poser de limites dans certains moments clés. Elle excellait partout, mais il lui arrivait de se sentir invisible, comme si sa propre lumière était une erreur. Pour combler ce vide, certain·e·s choisissent l’anesthésie : l’alcool, la fuite en avant, le divertissement sans fin pour oublier la honte d’être « pas assez », ou des relations de passage qui confirment le sentiment d’être un objet plutôt qu’une personne.

Oria elle apprend, par le biais des plantes médicinales et au plus profond d’elle-même, que ces états de vide – souvent vécus comme des addictions mentales ou émotionnelles – ne sont pas des condamnations, mais des passages. Des seuils franchissables, des blessures soignables, et surtout, des portes entrouvertes pour se découvrir plus loin, plus vrai, plus entier.

Un jour alors qu’elle traversait une zone de manque de clarté intense, elle fut attirée par l’une des premières plantes du printemps, et se mit à préparer des infusions de consoude.

La consoude (Symphytum officinale) n’est pas une potion magique, mais un rappel : en anglais, on l’appelle « Knitbone » tant elle « tricote » ce qui est disjoint. Elle nous invite à laisser le temps faire son œuvre de liaison, sans forcer.

Contrairement à certaines galéniques qui privilégient la racine, la grande herboriste Susun Weed recommande l’usage des feuilles et fleurs pour les infusions longues destinées à la nutrition profonde, tant elles sont riches en minéraux et en allantoïne biodisponible.

Pour préparer votre infusion longue de solidité intérieure :

La Matière : Remplissez un bocal en verre d’1/4 de feuilles de consoude séchées (ou une grosse poignée de feuilles fraîches flétries ou séchées).

L’Eau : Versez de l’eau bouillante à ras bord.

Le Temps : Couvrez hermétiquement. Laissez infuser toute la nuit (8 à 12 heures). C’est ce temps long qui extrait la « soudure » minérale.

La Dégustation : Filtrez le matin. Buvez cette infusion tout au long de la journée. Vous pouvez ajouter d’autres plantes aromatiques le matin, bien entendu.

Quelques jours après avoir commencé à boire des infusions longues de consoude, Oria croisa à la bibliothèque un archiviste paléographe, un homme dont le métier est de préserver la mémoire du monde. Un homme qu’elle connaissait de très longue date sans vraiment oser lui parler - ne souhaitant pas déranger ses élans créatifs et son travail de visionnaire des profondeurs.

En la croisant ce jour-là, il laissa tomber un simple mot :

« Madame. »

Ce ne fut pas une politesse. Ce fut une révérence.

Prononcé avec une diction profonde, rauque, comme s’il venait de mille ans de tradition.

Dans ce « Madame », Oria entendit une denstité qui faisait écho à sa nature profonde : « Je te vois. Tu existes. Tu as de la valeur. »

Elle en fut bouleversée.

Se demandant si la consoude, en travaillant sur sa structure profonde, avait ouvert son cœur à recevoir ce cadeau sans le rejeter par fausse modestie.

La plante avait-elle commencé à combler le manque, la rendant assez solide pour accueillir la grâce sans se sentir coupable de la recevoir ?

⚡ La Flèche et le Tournant

Deux jours plus tard, la vie lui offrit une synchronicité sous forme d’épreuve.

Un collègue lança le même mot, « Madame », mais avec un tel mépris, une telle négation que la flèche fit mal. Très mal.

Autrefois, Oria se serait effondrée, aurait cherché à s’excuser d’exister, ou aurait couru vers quelque fuite (même sous forme de plantes) pour anesthésier la douleur.

Mais quelque chose avait changé.

Elle ne se sentait plus victime. Elle ne se sentait plus coupable d’être là. Elle se souvint de la révérence de l’archiviste. Elle se souvint de la solidité que la plante lui avait insufflée.

Avec un calme nouveau, une autorité tranquille, elle regarda le collègue dans les yeux et posa une limite claire.

« Ce ton n’est pas acceptable. »

Le collègue, déstabilisé par cette nouvelle présence chez elle, s’excusa.

Après quelques jours, il offrit réparation.

Ce jour-là, Oria comprit que la musique de sa vie venait de changer. Elle n’était plus dans la tragédie de la honte ou de la fuite. Elle était entrée dans une autre fréquence. Celle où l’on ne demande plus pardon d’exister, mais où l’on accueille l’amour avec une légèreté dansante, comme une évidence enfin retrouvée.

Elle avait toujours su en théorie qu’elle n’avait pas à mériter l’amour par la souffrance, mais maintenant elle le sentait dans ses os: que l’amour de soi était là, disponible, prêt à être saisi simplement parce qu’elle était vivante.

Photo par Evgen Slavin

---

🌿 La Logique de la Reconstruction

J’espère que vous vous reconnaîtrez de la matière pour vous soutenir dans ce petit conte d’Oria - ou qu’il vous donnera espoir.

En comprenant la logique de cette transformation d’Oria, peut-être vous montrera-t-elle que les sorties de tunnels sont rarement ce qu’on prévoit: une « mécanique » douce que la consoude (Symphytum officinale), surnommée « Knitbone » (celle qui tricote les os et ce qui est fragmenté) nous enseigne :

1. La Reconnaissance de la faille: se nourrir avec ce qui compte au corps et au coeur, avec de la consoude ou une autre plante - selon où vous en êtes dans la vie, cela pourra aussi être un regard ou un mot vrai vient d’abord contredire la honte. Il agit comme une première soudure.

2. L’Ancrage : Le repos et la nutrition profonde (par la plante ou le silence) viennent combler le vide. On ne peut pas poser de limites quand on se sent vide ; il faut d’abord se sentir « plein » de sa propre valeur.

3. La Limite : Une fois la structure intérieure consolidée, le « non » à l’autre devient naturel et ne devient pas forcément un mur!

La limite, devient plutôt un oui à soi (pas à ses addictions et fuites en avant, mais à son coeur.)

On ne se bat plus pour exister, on constate simplement sa propre densité, sa propre valeur.

La consoude n’est pas une potion magique et elle agit tel un rappel : elle « tricote » ce qui est disjoint, fragmenté. Elle nous invite à laisser le temps faire son œuvre de liaison, sans forcer.

Plutôt que de suivre un protocole strict, je vous invite simplement à vous poser ces trois questions ce prochain mois, dans l’esprit de cette plante qui répare dans le silence.

Pas besoin de forcément trouver la réponse… juste laisser les questions être présentes entame déjà ce retour vers le chemin qui fasse sens:

🌿 Où est-ce que je cours ? Quelle fuite ou quel bruit intérieur m’empêche de sentir ma propre fatigue ? Puis-je m’arrêter quelques minutes sans consulter un médias, prévoir quelque chose, organiser ou manager?

🌿 De quelle « fissure » ai-je besoin de reconnaître l’existence sans la juger ? Quelle part de moi a besoin d’être vue comme une blessure à soigner, et non comme un défaut ou quelque chose à juger?

🌿 Si je m’accordais un vrai temps de pause (comme l’infusion qui pose toute la nuit), et sans distraction mentale, quelle limite(s) ou décision(s) deviendrai(en)t évidente(s) pour moi demain ? Ou ces prochains jours?

Nous sommes déjà entier·e. Il s’agit « juste » de laisser la vie, doucement, recoudre les morceaux pouvoir, petit à petit, enfin le ressentir.

Alors, si vous vous sentez lourd·e aujourd’hui, accordez-vous ce repos. Laissez la consoude ou toute autre préparation à base de plantes (ou simplement le silence) travailler dans la nuit. Et demain, rappelez-vous : vous n’êtes pas un·e imposteur·e. Vous êtes en chemin, et c’est déjà bien assez.

Avec toute ma bienveillance,

Erika Scheidegger

Herboriste, naturopathe, enseignante

📚 En soutien à cette histoire : quelques repères scientifiques

Pour celles et ceux qui souhaitent comprendre la magie derrière la plante et le processus psychique – de nombreuses références dont :

1. Régénération cellulaire (Allantoïne) : L’allantoïne, composé majeur de la consoude, est scientifiquement reconnue pour stimuler la prolifération cellulaire et accélérer la cicatrisation des tissus.

Tredget, E. E., et al. (1994). "The effect of allantoin on wound healing." *Journal of Burn Care & Rehabilitation.

Parente, L. M. L., et al. (2012). "Wound healing and anti-inflammatory effect of Symphytum officinale." *Revista Brasileira de Farmacognosia.

2. Choix des feuilles (Sécurité et Minéraux) : Les feuilles contiennent des niveaux nettement plus faibles d’alcaloïdes pyrrolizidiniques (toxiques pour le foie à haute dose) que les racines, tout en restant riches en minéraux biodisponibles, justifiant leur usage pour les infusions longues nutritives.

European Medicines Agency (EMA). "Assessment report on Symphytum officinale L., radix." (2009).

Weed, S. (2001). "Healing Wise." Ash Tree Publishing.

3. Psychologie et Synchronicité : Le contraste vécu par Oria dans l’histoire ci-dessus illustre le concept de synchronicité de C.G. Jung, où un événement extérieur fait écho à un processus intérieur de guérison, brisant le cycle de l’addiction à la honte par la reconnaissance de sa propre valeur.

Jung, C. G. (1952). "Synchronicity: An Acausal Connecting Principle".

Khantzian, E. J. (1997). "The self-medication hypothesis of substance use disorders." Harvard Review of Psychiatry.

Note : Cette newsletter est un partage d’histoire et de tradition. Bien que l’infusion de feuilles de consoudes soit considérée comme sûre, consultez toujours un·e professionnel·le de santé avant tout usage interne régulier, surtout en cas d’antécédents hépatiques. Pour celles et ceux qui souhaitent approfondir ce travail, petiteherboristerie.ch est également un lieu de soin thérapeutique dédié à l’accompagnement individuel, où il est possible de consulter les disponibilités et de réserver une séance.

🍀🍀🍀

English Translation

The Chronicles of Oria – Paths to Healing

Episode 1: Comfrey, The Wound and The Right Word

Oria’s stories are born from the silent wisdom of nature, and they often reveal a paradox: the path to oneself is of a disarming simplicity, yet possesses a complexity that the mind alone cannot grasp.

Today, Oria tells…

There are days when one feels heavy, as if inhabited by an old song of shame or by unclear things looping endlessly. In such moments, one may see oneself as an impostor, a fundamentally “broken” or “bad” being, unworthy of love, seeking in oblivion or ephemeral escapes a confirmation of one’s own darkness.

This is the story of so many lives which, wounded by social, psychic, emotional, and intergenerational poly-traumas, carry within them a form of fragmentation, often swept under the rug: the conviction of being illegitimate on earth, within a community, or in an anonymous city, seeing no light at the end of the tunnel.

The Void and The Crack that Oria Carried

At times, Oria carried a similar void within her, a lack of self-esteem so deeply hidden that she could not set boundaries in certain key moments. She excelled everywhere, yet sometimes felt invisible, as if her own light were a mistake. To fill this void, some choose anesthesia: alcohol, running away, endless entertainment to forget the shame of being “not enough,” or fleeting relationships that confirm the feeling of being an object rather than a person.

Oria learns, through medicinal plants and deep within herself, that these states of emptiness—often experienced as mental or emotional addictions—are not condemnations, but passages. Crossable thresholds, healable wounds, and above all, slightly open doors to discover oneself further, truer, and more whole.

One day, while traversing a zone of intense lack of clarity, she began preparing comfrey infusions.

Comfrey (*Symphytum officinale*) is not a magic potion, but a reminder: in English, it is called “Knitbone” because it “knits” together what is disjointed. It invites us to let time do its work of binding, without forcing.

Unlike some preparations that prioritize the root, the great herbalist Susun Weed recommends using leaves and flowers for long infusions intended for deep nutrition, as they are rich in minerals and bioavailable allantoin.

To prepare your infusion of inner solidity:

The Matter: Fill a glass jar 1/4 full with dried comfrey leaves (or a large handful of wilted fresh or dried leaves).

The Water: Pour boiling water to the brim.

The Time: Cover hermetically. Let infuse all night (8 to 12 hours). It is this long duration that extracts the mineral “welding.”

The Tasting: in the morning. Drink this infusion throughout the day. You can, of course, add other aromatic plants in the morning.

A few days after starting to drink long comfrey infusions, Oria met a paleographer archivist at the library, a man whose job is to preserve the memory of the world. A man she had crossed paths with often for a long time without ever daring to speak to him, so as not to disturb his creative impulses and his work.

Greeting her that day, he dropped a simple word:

“Madam.”

It was not mere politeness. It was a reverence.

Pronounced with a deep, rauque diction, as if coming from a thousand years of tradition.

In this “Madam,” Oria heard a density that echoed her deep nature: “I see you. You exist. You have value.”

She was moved by it.

Wondering if the comfrey, by working on her deep structure, had opened her heart to receive this gift without rejecting it through false modesty.

Had the plant begun to fill the lack, making her solid enough to welcome grace without feeling guilty for receiving it?

⚡ The Arrow and The Turning Point

Two days later, life offered her a synchronicity in the form of a trial.

A colleague uttered the same word, “Madam,” but with such contempt, such negation, that the arrow hurt. Very much.

In the past, Oria would have collapsed, sought to apologize for existing, or run toward some escape (even in the form of plants) to anesthetize the pain.

But something had changed.

She no longer felt like a victim. She no longer felt guilty for being there. She remembered the archivist’s reverence. She remembered the solidity the plant had instilled in her.

With a new calm, a quiet authority, she looked the colleague in the eyes and set a clear boundary.

“This tone is not acceptable.”

The colleague, destabilized by this new presence in her, apologized.

After a few days, he made amends.

That day, Oria understood that the music of her life had changed. She was no longer in the tragedy of shame or flight. She had entered another frequency. One where one no longer asks pardon for existing, but where one welcomes love with a dancing lightness, like a finally rediscovered certainty.

She had always known in theory that she did not have to earn love through suffering, but now she felt it in her bones: that self-love was there, available, ready to be seized simply because she was alive.

Photo by Kate Cullen

🌿 The Logic of Reconstruction

I hope you will find material in this story of Oria to support you, or that it will give you hope.

By understanding the logic of Oria’s transformation, perhaps it will show you that exits from tunnels are rarely what we expect: a gentle “mechanic” that comfrey (*Symphytum officinale*), nicknamed “Knitbone” (the one that knits bones and what is fragmented), teaches us:

1. Recognition of the wound: Nourishing oneself with what matters to the body and heart, with comfrey or another plant—depending on where you are in life, it could also be a look or a true word—comes first to contradict shame. It acts as a first weld.

2. Grounding: Rest and deep nutrition (through the plant or silence) come to fill the void. One cannot set boundaries when one feels empty; one must first feel “full” of one’s own value.

3. The Boundary: Once the inner structure is consolidated, saying “no” to the other becomes natural and does not necessarily become a wall!

The boundary becomes rather a “yes” to oneself (not to one’s addictions and escapes, but to one’s heart).

One no longer fights to exist; one simply notes one’s own density, one’s own value.

Comfrey is not a magic potion and acts as a reminder: it “knits” what is disjointed, fragmented. It invites us to let time do its work of binding, without forcing.

Rather than following a strict protocol, I simply invite you to ask yourself these three questions this coming month, in the spirit of this plant that repairs in silence.

No need to necessarily find the answer… just letting the questions be present already begins this return to the path that makes sense:

🌿 Where am I running? What escape or inner noise prevents me from feeling my own fatigue? Can I stop for a few minutes without consulting media, planning something, organizing, or managing?

🌿 What “crack” do I need to recognize the existence of without judging it? What part of me needs to be seen as a wound to be healed, and not as a defect or something to judge?

🌿 If I granted myself a real pause time (like the infusion that sits all night), and without mental distraction, what limit(s) or decision(s) would become obvious to me tomorrow? Or in the coming days?

We are already whole. It is “just” a matter of letting life, gently, sew the pieces back together to be able, little by little, to finally feel it.

So, if you feel heavy today, grant yourself this rest. Let comfrey or any other herbal preparation (or simply silence) work during the night. And tomorrow, remember: you are not an impostor. You are on a path, and that is already quite enough.

With all my benevolence,

Erika Scheidegger

Herbalist, Naturopath, Teacher

📚 In support of this story: some scientific landmarks

For those who wish to understand the magic behind the plant and the psychic process – numerous references including:

1. Cellular Regeneration (Allantoin): Allantoin, a major compound of comfrey, is scientifically recognized for stimulating cell proliferation and accelerating tissue healing.

Tredget, E. E., et al. (1994). "The effect of allantoin on wound healing." *Journal of Burn Care & Rehabilitation*.

Parente, L. M. L., et al. (2012). "Wound healing and anti-inflammatory effect of Symphytum officinale." *Revista Brasileira de Farmacognosia*.

2. Choice of Leaves (Safety and Minerals):** Leaves contain significantly lower levels of pyrrolizidine alkaloids (toxic to the liver in high doses) than roots, while remaining rich in bioavailable minerals, justifying their use for long nutritious infusions.

European Medicines Agency (EMA). "Assessment report on Symphytum officinale L., radix." (2009).

Weed, S. (2001). "Healing Wise." Ash Tree Publishing.

3. Psychology and Synchronicity: The contrast experienced by Oria in the story above illustrates C.G. Jung’s concept of synchronicity, where an external event echoes an internal healing process, breaking the cycle of addiction to shame through the recognition of one’s own value.

Jung, C. G. (1952). "Synchronicity: An Acausal Connecting Principle".

Khantzian, E. J. (1997). "The self-medication hypothesis of substance use disorders." Harvard Review of Psychiatry.

Note: this article is a sharing of story and tradition. Although comfrey leaf infusion is considered safe, always consult a health professional before any regular internal use, especially in case of liver history. For those wishing to deepen this work, petiteherboristerie.ch is also a therapeutic care place dedicated to individual accompaniment, where it is possible to check availabilities and book a session.

🍀🍀🍀

Auf Deutsch

(Traduit du français par l’IA Euria, d’Infomaniak)

Die Chroniken der Oria – Wege der Heilung

Episode 1: Der Beinwell, der Riss und das richtige Wort

Orias Geschichten sind aus der stillen Weisheit der Natur geboren, und sie offenbaren oft ein Paradoxon: Der Weg zu sich selbst ist von einer entwaffnenden Einfachheit, besitzt jedoch eine Komplexität, die der Geist allein nicht erfassen kann.

Heute erzählt Oria…

Es gibt Tage, an denen man sich schwer fühlt, als wäre man von einem alten Lied der Scham oder von unklaren Dingen bewohnt, die in Endlosschleife laufen. Man sieht sich dann vielleicht als Hochstapler, als ein fundamentally „kaputtes“ oder „schlechtes“ Wesen, das der Liebe unwürdig ist und in Vergessenheit oder ephemeren Fluchten eine Bestätigung der eigenen Dunkelheit sucht.

Dies ist die Geschichte so vieler Leben, die, verletzt durch soziale, psychische, emotionale und intergenerationelle Poly-Traumata, eine Form der Fragmentierung in sich tragen, die oft unter den Teppich gekehrt wird: die Überzeugung, auf der Erde, in einer Gemeinschaft oder in einer anonymen Stadt illegitim zu sein, ohne Licht am Ende des Tunnels zu sehen.

Die Leere und der Riss, den Oria trug

Oria trug zeitweise eine ähnliche Leere in sich, einen Mangel an Selbstwertgefühl, der so tief verborgen war, dass sie in bestimmten Schlüsselmomenten keine Grenzen setzen konnte. Sie exzellierte überall, doch manchmal fühlte sie sich unsichtbar, als wäre ihr eigenes Licht ein Fehler. Um diese Leere zu füllen, wählen manche die Betäubung: Alkohol, Flucht nach vorn, endlose Unterhaltung, um die Scham zu vergessen, „nicht genug“ zu sein, oder vorübergehende Beziehungen, die das Gefühl bestätigen, ein Objekt und kein Mensch zu sein.

Oria lernt durch Heilpflanzen und tief in ihrem Inneren, dass diese Zustände der Leere – oft erlebt als mentale oder emotionale Süchte – keine Verurteilungen sind, sondern Durchgänge. Überschreitbare Schwellen, heilbare Wunden und vor allem einen Spalt geöffnete Türen, um sich selbst weiter, wahrer und ganzer zu entdecken.

Eines Tages, während sie eine Zone intensiver Unklarheit durchquerte, begann sie, Beinwell-Teeaufgüsse zuzubereiten.

Beinwell (*Symphytum officinale*) ist kein Zaubertrank, sondern eine Erinnerung: Im Englischen nennt man ihn „Knitbone“ (Knochenkleber), weil er das, was getrennt ist, wieder „zusammenstrickt“. Er lädt uns ein, der Zeit ihre verbindende Arbeit überlassen, ohne zu forcieren.

Im Gegensatz zu einigen Zubereitungen, die die Wurzel bevorzugen, empfiehlt die große Kräuterfrau Susun Weed die Verwendung von Blättern und Blüten für lange Aufgüsse, die der tiefen Ernährung dienen, da sie reich an Mineralien und bioverfügbarem Allantoin sind.

So bereiten Sie Ihr Elixier der inneren Festigkeit zu:

Die Materie: Füllen Sie ein Glasgefäß zu 1/4 mit getrockneten Beinwellblättern (oder einer großen Handvoll welter frischer oder getrockneter Blätter).

Das Wasser: Gießen Sie kochendes Wasser bis zum Rand auf.

Die Zeit: Verschließen Sie es luftdicht. Lassen Sie es die ganze Nacht ziehen (8 bis 12 Stunden). Es ist diese lange Zeit, die die mineralische „Schweißnaht“ extrahiert.

Die Kost: Filtern Sie es am Morgen. Trinken Sie diesen Aufguss über den Tag verteilt. Sie können morgens natürlich andere aromatische Pflanzen hinzufügen.

Ein paar Tage, nachdem sie begonnen hatte, lange Beinwell-Aufgüsse zu trinken, begegnete Oria in der Bibliothek einem paläografischen Archivar, einem Mann, dessen Beruf es ist, das Gedächtnis der Welt zu bewahren. Ein Mann, dem sie schon lange oft begegnet war, ohne es je zu wagen, ihn anzusprechen, um seine kreativen Impulse und seine Arbeit nicht zu stören.

Als er sie an diesem Tag begrüßte, ließ er ein einfaches Wort fallen:

„Madame.“

Es war keine bloße Höflichkeit. Es war eine Reverenz.

Ausgesprochen mit einer tiefen, rauen Diktion, als käme es aus tausend Jahren Tradition.

In diesem „Madame“ hörte Oria eine Dichte, die ihrer tiefen Natur entsprach: „Ich sehe dich. Du existierst. Du hast einen Wert.“

Sie war davon bewegt.

Sie fragte sich, ob der Beinwell, indem er an ihrer tiefen Struktur arbeitete, ihr Herz geöffnet hatte, dieses Geschenk anzunehmen, ohne es durch falsche Bescheidenheit abzulehnen.

Hatte die Pflanze begonnen, den Mangel zu füllen und sie fest genug gemacht, die Gnade zu empfangen, ohne sich schuldig zu fühlen, sie zu erhalten?

⚡ Der Pfeil und die Wende

Zwei Tage später bot ihr das Leben eine Synchronizität in Form einer Prüfung an.

Ein Kollege sprach dasselbe Wort, „Madame“, aber mit einer solchen Verachtung, einer solchen Verneinung, dass der Pfeil wehtat. Sehr stark.

Früher wäre Oria zusammengebrochen, hätte versucht, sich für ihre Existenz zu entschuldigen oder wäre irgendeiner Flucht nachgelaufen (selbst in Form von Pflanzen), um den Schmerz zu betäuben.

Doch etwas hatte sich verändert.

Sie fühlte sich nicht mehr als Opfer. Sie fühlte sich nicht mehr schuldig, da zu sein. Sie erinnerte sich an die Reverenz des Archivars. Sie erinnerte sich an die Festigkeit, die die Pflanze ihr eingeflößt hatte.

Mit einer neuen Ruhe, einer stillen Autorität, sah sie dem Kollegen in die Augen und setzte eine klare Grenze.

„Dieser Ton ist nicht akzeptabel.“

Der Kollege, destabilisiert durch diese neue Präsenz in ihr, entschuldigte sich.

Nach einigen Tagen bot er Wiedergutmachung an.

An diesem Tag verstand Oria, dass die Musik ihres Lebens sich verändert hatte. Sie war nicht länger in der Tragödie der Scham oder der Flucht. Sie war in eine andere Frequenz eingetreten. Eine, in der man nicht mehr um Verzeihung für das Existieren bittet, sondern in der man die Liebe mit einer tanzenden Leichtigkeit empfängt, wie eine endlich wiedergefundene Selbstverständlichkeit.

Sie hatte theoretisch immer gewusst, dass sie Liebe nicht durch Leid verdienen musste, aber nun fühlte sie es in ihren Knochen: Dass die Selbstliebe da war, verfügbar, bereit, einfach ergriffen zu werden, weil sie lebte.

Foto von

Foto von Johannes Heelo

🌿 Die Logik des Wiederaufbaus

Ich hoffe, Sie finden in dieser kleinen Geschichte von Oria Material, das Sie unterstützt, oder dass sie Ihnen Hoffnung gibt.

Indem wir die Logik dieser Transformation von Oria verstehen, zeigt sie uns vielleicht, dass Ausgänge aus Tunneln selten das sind, was wir erwarten: eine sanfte „Mechanik“, die uns der Beinwell (*Symphytum officinale*), genannt „Knitbone“ (derjenige, der Knochen und das Fragmentierte zusammenstrickt), lehrt:

1. Die Anerkennung des Risses: Sich mit dem zu nähren, was für Körper und Herz zählt, mit Beinwell oder einer anderen Pflanze – je nachdem, wo Sie im Leben stehen, kann es auch ein Blick oder ein wahres Wort sein – kommt zuerst, um der Scham zu widersprechen. Es wirkt wie eine erste Schweißnaht.

2. Die Verankerung: Ruhe und tiefe Ernährung (durch die Pflanze oder die Stille) kommen, um die Leere zu füllen. Man kann keine Grenzen setzen, wenn man sich leer fühlt; man muss sich zuerst „voll“ des eigenen Wertes fühlen.

3. Die Grenze: Sobald die innere Struktur gefestigt ist, wird das „Nein“ zum anderen natürlich und wird nicht unbedingt zu einer Mauer!

Die Grenze wird vielmehr zu einem „Ja“ zu sich selbst (nicht zu seinen Süchten und Fluchten nach vorn, sondern zu seinem Herzen).

Man kämpft nicht mehr, um zu existieren, man stellt einfach die eigene Dichte, den eigenen Wert fest.

Der Beinwell ist kein Zaubertrank und wirkt wie eine Erinnerung: Er „strickt“ das zusammen, was getrennt, fragmentiert ist. Er lädt uns ein, der Zeit ihre verbindende Arbeit überlassen, ohne zu forcieren.

Anstatt einem strengen Protokoll zu folgen, lade ich Sie einfach ein, sich im Geist dieser Pflanze, die in der Stille repariert, im kommenden Monat diese drei Fragen zu stellen.

Es ist nicht nötig, unbedingt die Antwort zu finden… allein das Gegenwärtigsein der Fragen beginnt bereits diese Rückkehr auf den Weg, der Sinn ergibt:

🌿 Wohin laufe ich? Welche Flucht oder welches innere Geräusch hindert mich daran, meine eigene Müdigkeit zu spüren? Kann ich für ein paar Minuten anhalten, ohne Medien zu konsultieren, etwas zu planen, zu organisieren oder zu managen?

🌿 Welchen „Riss“ muss ich anerkennen, ohne ihn zu verurteilen? Welcher Teil von mir muss als eine zu heilende Wunde gesehen werden und nicht als ein Defekt oder etwas zu Verurteilendes?

🌿 Wenn ich mir eine echte Pausezeit gönnen würde (wie den Aufguss, der die ganze Nacht steht), und ohne mentale Ablenkung, welche Grenze(n) oder Entscheidung(en) würden mir morgen offensichtlich werden? Oder in den kommenden Tagen?

Wir sind bereits ganz. Es geht „nur“ darum, das Leben sanft die Stücke wieder zusammennähen zu lassen, um es nach und nach endlich fühlen zu können.

Wenn Sie sich also heute schwer fühlen, gönnen Sie sich diese Ruhe. Lassen Sie den Beinwell oder jede andere Zubereitung auf Pflanzenbasis (oder einfach die Stille) in der Nacht wirken. Und denken Sie morgen daran: Sie sind kein Hochstapler. Sie sind auf einem Weg, und das ist schon genug.

Mit meiner ganzen Wohlwollen,

Erika Scheidegger

Herbalistin, Naturheilkundlerin, Lehrerin

📚 Zur Unterstützung dieser Geschichte: einige wissenschaftliche Anhaltspunkte

Für diejenigen, die die Magie hinter der Pflanze und dem psychischen Prozess verstehen möchten – zahlreiche Referenzen, darunter:

1. Zellregeneration (Allantoin): Allantoin, eine Hauptkomponente des Beinwells, ist wissenschaftlich anerkannt für die Stimulierung der Zellproliferation und die Beschleunigung der Gewebeheilung.

Tredget, E. E., et al. (1994). "The effect of allantoin on wound healing." *Journal of Burn Care & Rehabilitation.

Parente, L. M. L., et al. (2012). "Wound healing and anti-inflammatory effect of Symphytum officinale." Revista Brasileira de Farmacognosia.

2. Wahl der Blätter (Sicherheit und Mineralien): Blätter enthalten deutlich geringere Mengen an Pyrrolizidinalkaloiden (die in hohen Dosen lebertoxisch sind) als Wurzeln, bleiben aber reich an bioverfügbaren Mineralien, was ihre Verwendung für lange, nährende Aufgüsse rechtfertigt.

European Medicines Agency (EMA). "Assessment report on Symphytum officinale L., radix." (2009).

Weed, S. (2001). "Healing Wise." Ash Tree Publishing.

3. Psychologie und Synchronizität:** Der Kontrast, den Oria in der obigen Geschichte erlebt, illustriert C.G. Jungs Konzept der Synchronizität, bei dem ein äußeres Ereignis einen inneren Heilungsprozess widerspiegelt und den Zyklus der Sucht nach Scham durch die Anerkennung des eigenen Wertes durchbricht.

Jung, C. G. (1952). "Synchronicity: An Acausal Connecting Principle".

Khantzian, E. J. (1997). "The self-medication hypothesis of substance use disorders." Harvard Review of Psychiatry.

Hinweis: Dieser Newsletter ist ein Teilen von Geschichte und Tradition. Obwohl der Aufguss von Beinwellblättern als sicher gilt, konsultieren Sie vor jeder regelmäßigen inneren Anwendung immer einen Gesundheitsfachmann, insbesondere bei Lebererkrankungen in der Vorgeschichte. Für diejenigen, die diese Arbeit vertiefen möchten, ist petiteherboristerie.ch auch ein therapeutischer Ort der Pflege, der der individuellen Begleitung gewidmet ist, wo man die Verfügbarkeiten einsehen und eine Sitzung buchen kann.

🍀🍀🍀

A magyar fordítás

IA Euria (Infomaniak)

Oria Krónikái – A gyógyulás útjai

1. rész: A nadálytő, a repedés és a megfelelő szó

Oria történetei a természet csendes bölcsességéből születnek, és gyakran egy paradoxont tárnak fel: az önmagunkhoz vezető út ijesztően egyszerű, mégis rendelkezik egy olyan összetettséggel, amelyet az elme egyedül nem képes felfogni.

Ma Oria mesél…

Vannak napok, amikor az ember nehéznek érzi magát, mintha egy régi szégyendal vagy tisztázatlan dolgok laknák, amelyek végtelen ciklusban forognak. Ilyenkor az ember talán csalónak látja magát, egy alapvetően „tört" vagy „rossz" lénynek, aki méltatlan a szeretetre, és a felejtésben vagy az átmeneti menekülésekben keresi saját sötétségének megerősítését.

Ez annyi élet története, amelyek szociális, pszichés, érzelmi és generációk közötti poly-traumák által megsebesítve a fragmentáltság egy formáját hordozzák magukban, amit gyakran a szőnyeg alá söpörnek: a meggyőződést, hogy illegitimnek érezzük magunkat a földön, egy közösségben vagy egy névtelen városban, nem látva fényt az alagút végén.

Az űr és a repedés, amit Oria hordozott

Oria időnként hasonló űrt hordozott magában, egy olyan mélyen elrejtett önbecsülés-hiányt, hogy kulcsfontosságú pillanatokban nem tudott határokat szabni. Mindenhol kiválóan teljesített, de néha láthatatlannak érezte magát, mintha a saját fénye hiba lenne. Hogy betöltse ezt az űrt, egyesek az érzéstelenítést választják: alkoholt, előre menekülést, végtelen szórakozást, hogy elfelejtsék a „nem elég jó" lenni szégyenét, vagy átmeneti kapcsolatokat, amelyek megerősítik azt az érzést, hogy tárgyak és nem személyek vagyunk.

Oria a gyógynövényeken és önmaga legmélyén keresztül tanulja meg, hogy ezek az űr-állapotok – amelyeket gyakran mentális vagy érzelmi függőségekként élünk meg – nem ítéletek, hanem átmenetek. Átléphető küszöbök, gyógyítható sebek, és mindenekelőtt résnyire nyitott ajtók, hogy önmagunkat távolabbra, igazabban és teljesebben fedezzük fel.

Egy nap, amikor az intenzív tisztázatlanság zónáján haladt át, el kezdett készíteni nadálytő teafőzeteket.

A nadálytő (*Symphytum officinale*) nem varázsital, hanem egy emlékeztető: angolul „Knitbone"-nak (csontforrasztó) hívják, mert „összeköti" azt, ami szétvált. Arra invitál, hogy hagyjuk az időt elvégezni a kötő munkát, erőltetés nélkül.

Ellentétben egyes készítményekkel, amelyek a gyökeret részesítik előnyben, Susun Weed nagy gyógynövénygyógyász a levelek és virágok használatát javasolja a mély táplálkozást szolgáló hosszú főzetekhez, mivel ezek ásványi anyagokban és biohasznosuló allantoinban gazdagok.

A belső szilárdság elixírjének elkészítése:

Az anyag: Töltsön meg egy üvegedényt 1/4 részben szárított nadálytő levelekkel (vagy egy nagy marék fonnyadt friss vagy szárított levéllel).

A víz: Öntsön rá forró vizet színültig.

Az idő: Zárja le légmentesen. Hagyja állni egész éjjel (8-12 órán át). Ez a hosszú idő vonja ki az ásványi „hegesztést".

A kóstolás: Szűrje le reggel. Igya ezt a főzetet egész nap. Természetesen adhat hozzá más aromás növényeket is reggel.

Néhány nappal azután, hogy el kezdte inni a hosszú nadálytő-főzeteket, Oria találkozott a könyvtárban egy paleográfus archívussal, egy férfival, akinek a munkája a világ emlékeinek megőrzése. Egy férfival, akivel már régóta gyakran találkozott, de sosem mert szólni hozzá, hogy ne zavarja kreatív lendületeit és munkáját.

Amikor azon a nap üdvözölte, ejtett egy egyszerű szót:

„Asszonyom."

Ez nem puszta udvariasság volt. Ez egy tiszteletadás!

Mély, rekedt kiejtéssel kimondva, mintha ezer év tradíciójából jönne.

Ebben az „Asszonyom"-ban Oria egy olyan sűrűséget hallott, amely visszhangzott a mély természetével: „Látlak téged. Létezel. Értéked van."

Ez mélyen megindította.

Azt kérdezve magától, vajon a nadálytő, miközben a mély struktúráján dolgozott, megnyitotta-e a szívét, hogy ezt az ajándékot elutasítás nélkül fogadja el hamis szerénység által.

Vajon a növény el kezdte-e betölteni a hiányt, elég szilárddá téve őt, hogy befogadja a kegyelmet anélkül, hogy bűnösnek érezné magát érte?

⚡ A nyíl és a fordulat

Két nappal később az élet egy szinkronicitást kínált fel neki próba formájában.

Egy kolléga ejtette ki ugyanazt a szót, az „Asszonyom"-ot, de olyan megvetéssel, olyan tagadással, hogy a nyíl fájt. Nagyon fájt.

Régebben Oria összeomlott volna, próbált volna bocsánatot kérni a létezéséért, vagy valamilyen menekülés felé rohant volna (még növények formájában is), hogy elzsibbassza a fájdalmat.

De valami megváltozott.

Már nem érezte magát áldozatnak. Már nem érezte magát bűnösnek azért, mert ott van. Emlékezett az archívus tiszteletadására. Emlékezett a szilárdságra, amit a növény belé oltott.

Egy új nyugalommal, egy csendes tekintéllyel a kolléga szemébe nézett, és egyértelmű határt szabott.

„Ez a hang nem elfogadható."

A kolléga, akit destabilizált ez az új jelenlét benne, bocsánatot kért.

Néhány nap múlva jóvátételt ajánlott.

Azon a napon Oria megértette, hogy élete zenéje megváltozott. Már nem a szégyen vagy a menekülés tragédiájában volt. Belépett egy másik frekvenciára. Arra, ahol már nem kér bocsánatot a létezésért, hanem táncos könnyedséggel fogadja a szeretetet, mint egy végre visszatalált magától értetődő dolgot.

Elméletben mindig is tudta, hogy nem kell szenvedéssel kiérdemelnie a szeretetet, de most a csontjaiban érezte: hogy az önszeretet ott van, rendelkezésre áll, készen arra, hogy egyszerűen azért ragadják meg, mert él.

Photo by Prince Parapaji

🌿 A helyreállítás logikája

Remélem, találnak ebben a kis Oria-történetben anyagot, amely támogatja önöket, vagy hogy reményt ad.

Ha megértjük Oria átalakulásának logikáját, talán megmutatja, hogy az alagutakból való kijáratok ritkán azok, amire számítunk: egy gyengéd „mechanika", amit a nadálytő (*Symphytum officinale*), becenevén „Knitbone" (ami összeköti a csontokat és a fragmentált dolgokat), tanít nekünk:

1. A hiba felismerése: Azzal táplálkozni, ami számít a testnek és a szívnek, nadálytővel vagy egy másik növénnyel – attól függően, hol tartunk az életben, ez lehet egy tekintet vagy egy igaz szó is – először jön, hogy ellentmondjon a szégyennek. Első hegesztésként hat.

2. A gyökerezés: A pihenés és a mély táplálkozás (a növény vagy a csend által) jön, hogy betöltse az űrt. Nem tudunk határokat szabni, amikor üresnek érezzük magunkat; először tele kell éreznünk magunkat a saját értékünkkel.

3. A határ: Miután a belső struktúra megszilárdult, a másik felé mondott „nem" természetessé válik, és nem feltétlenül válik fallá!

A határ inkább egy „igen"-né válik önmagunk felé (nem a függőségeink és az előre menekülések felé, hanem a szívünk felé).

Már nem harcolunk, hogy létezzünk, egyszerűen constatáljuk a saját sűrűségünket, a saját értékünket.

A nadálytő nem varázsital, és emlékeztetőként hat: „összeköti" azt, ami szétvált, fragmentált. Arra invitál, hogy hagyjuk az időt elvégezni a kötő munkát, erőltetés nélkül.

Ahelyett, hogy szigorú protokollt követnénk, egyszerűen arra invitálom önöket, hogy tegyék fel maguknak ezt a három kérdést a következő hónapban, annak a növénynek a szellemében, amely csendben javít.

Nem feltétlenül kell megtalálni a választ… csak a kérdések jelenléte már elindítja ezt a visszatérést az értelmes úthoz:

🌿 Hová futok? Milyen menekülés vagy belső zaj akadályoz meg abban, hogy érezzem a saját fáradtságomat? Meg tudok állni néhány percre anélkül, hogy médiát fogyasztanék, valamit terveznék, szerveznék vagy menedzselnék?

🌿 Melyik „repedést" kell elismernem anélkül, hogy megítélném? Melyik részemre kell úgy tekinteni, mint egy gyógyítandó sebre, és nem mint egy hibára vagy valami megítélendőre?

🌿 Ha engednék magamnak egy igazi szünetet (mint a főzet, amely egész éjjel áll), és mentális distrakció nélkül, mely határ(ok) vagy döntés(ek) válná(nak) nyilvánvalóvá számomra holnap? Vagy a következő napokban?

Már egészek vagyunk. Csak annyi a dolgunk, hogy hagyjuk az életet gyengéden újra összevarrni a darabokat, hogy lépésről lépésre végre érezhessük.

Tehát, ha ma nehéznek érzi magát, engedje meg magának ezt a pihenést. Hagyja, hogy a nadálytő vagy bármilyen más növényi készítmény (vagy egyszerűen a csend) dolgozzon az éjjel. És holnap emlékezzen: ön nem csaló. Úton van, és ez már elég is.

Minden jószándékommal,

Erika Scheidegger

Gyógynövényszakértő, Svajci naturopata, tanár

📚 E történet támogatására: néhány tudományos tájékozódási pont

Azoknak, akik meg akarják érteni a növény és a pszichés folyamat mögötti mágiát – számos hivatkozás, többek között:

1. Sejtregeneráció (Allantoin): Az allantoin, a nadálytő fő vegyülete, tudományosan elismert a sejtszaporodás serkentéséről és a szövetgyógyulás gyorsításáról.

Tredget, E. E., et al. (1994). "The effect of allantoin on wound healing." Journal of Burn Care & Rehabilitation.

Parente, L. M. L., et al. (2012). "Wound healing and anti-inflammatory effect of Symphytum officinale." *Revista Brasileira de Farmacognosia.

2. A levelek választása (Biztonság és ásványi anyagok): A levelek sokkal alacsonyabb szinten tartalmaznak pirrolizidin-alkaloidokat (amelyek nagy dózisban májmérgezőek), mint a gyökerek, miközben gazdagok biohasznosuló ásványi anyagokban, ami indokolja használatukat hosszú, tápláló főzetekhez.

European Medicines Agency (EMA). "Assessment report on Symphytum officinale L., radix." (2009).

Weed, S. (2001). "Healing Wise." Ash Tree Publishing.

3. Pszichológia és szinkronicitás: Az a kontraszt, amit Oria a fenti történetben tapasztal, illusztrálja C.G. Jung szinkronicitás-koncepcióját, ahol egy külső esemény visszhangot vet egy belső gyógyulási folyamatra, megtörve a szégyenfüggőség ciklusát a saját értékünk felismerése által.

Jung, C. G. (1952). "Synchronicity: An Acausal Connecting Principle".

Khantzian, E. J. (1997). "The self-medication hypothesis of substance use disorders." Harvard Review of Psychiatry.

Megjegyzés: Ez a hírlevél történetek és hagyományok megosztása. Bár a nadálytőlevél-főzet biztonságosnak tekinthető, rendszeres belső használat előtt mindig konzultáljon egészségügyi szakemberrel, különösen májbetegségek előfordulása esetén. Azok számára, akik mélyíteni szeretnék ezt a munkát, a petiteherboristerie.ch egy terápiás gondozási hely is, amely az egyéni kísérésre specializálódott, ahol megtekinthetők a rendelkezésre állások és időpont foglalható.